Hosszas kutatások után sikerült kideríteniük a brit tudósoknak, hogy a múltban tevékenykedő, és a ma aktív tudósok egyaránt gyakran komolyan veszik a saját szavaikat. Az eredmény sokakat meglepett.
Az elmúlt évtized során minden egyes falusi tanácsost, pártban tisztséget betöltőt, képviselőt, minisztert, elnököt megvizsgáltak a brit tudósok, Európa összes országában, valamint Magyarországon és Romániában (kuriózumként).
"Míg a nép valamirevaló része már egy szót sem hisz el ezeknek az embereknek" – mondta Richard Thompson, a brit tudósok szóvivője – "addig megállapítható, hogy némely vezetők valóban hisznek maguknak, és hisznek abban, hogy számít a véleményük"
Kampányidőszakban ez még erőteljesebben megfigyelhető, folytatta Thompson, aki vizsgálatokkal bizonyította, hogy ha felolvastatnak a teszt-alanyokkal néhány teljesen valótlan, és ismeretlen ígéretet, azt is hitelesen mondják végig. Néhány példa erre:
Világoskék elefántokat és rinocéroszokat a fagylaltosok mellé!
Jelzőlámpát helyezünk minden nagymamára!
Több jobbat adunk, főleg sűrűbben!
Jézus Krisztust várjuk a kampányirodánkba, hétfőn hét órától gyógyít!
Betartjuk a szavunkat, elmúltnyolcév.
0 comments:
Post a Comment