Testvéri kapcsolat köttetett a Hápog és a Hírcsárda között. Az első átemelt hír alább olvasható:
A csoportos létszámleépítés mellett átszervez a nehéz helyzetben
lévő TV2: ezentúl az összes műsort Hajdú Péter szakértelmére bízzák.
"Nagyon megbízunk a showman több évtizedes szakértelmében,
humorában, hozzáállásában, és, nem utolsósorban, személyes sármjában." - adott ki közleményt a csatorna új szóvivője, Hajdú Péter. A tervek szerint a Frizbi és az ÖsszeEsküvők
című műsorok mellett a magas kvalitásokkal rendelkező szakember
szerkesztheti majd a Tényeket és az Aktívot is, amelyek ezentúl
kizárólag egymásról szólnának majd.
Az új műsorterv alapját képezi az úgynevezett werk-koncepció: a TV2 nézői így novembertől naponta találkozhatnak az Így készül a Frizbi című műsorral, ami naponta 3 órában mutatja be, hogyan áll össze mindenki kedvenc talkshow-ja, míg délelőttönként az Így készül az Így készül a Frizbi jelentkezik majd, a werkműsor legjobb jeleneteivel.
A Jóban rosszbant
egyelőre nem állítaná le a csatorna, viszont a leépítések miatt csak a
sorozat sztárjaira fog épülni a Frizbi. A TV2 gyengülése elemzők szerint
az RTL Klub előretörését, ezzel pedig az Apokalipszist segítheti elő.

0 comments:
Post a Comment