Rikkancsok kiáltották este fél nyolckor december elsején, az erdélyi városok utcáin: "Két magyar verekedett elsején", "Nem verték meg (az) Oláhot", "AIDS napi vér". Nándika és Badi hosszas ellenségeskedése hágott tetőpontjára december első napján, amikoris a ringben, egymást püfölve juttatták kifejezésre egymás iránti érzelmeiket, bár a korábban szóló szakértők szerint a játék kulisszatitkait csak most kell igazán leleplezni.
Két nappal korábban megírtuk, hogy ki hogyan látja előre a meccs végeredményét, végül senkinek és mindenkinek igaza lett: mindkét fél nyert, azaz vesztett, véresre püfölve egymást, a ring közepén.
Elemzők szerint azonban mindez csak színjáték, hiszen többször is látták a két vetélytársat együtt, bárokban, filmbemutatókon, emellett több SMS-t is lefüleltek, így például a tegnapi üzenetet, amelyben Badi írta Nándikának: "a ketchupot te veszed, legjobb barátom XOXO".
A korábban megszólaltatott rajongó lányok szerint ezek a feltételezések tévesek, a december elsejei verekedés nem volt átverés,
Badit nagyon sajnálták is, amiért így elbántak vele, egyikük kuncogva megjegyezte, tán még "boldoggá is tenné, de szerinte a fiúkhoz vonzódik, a küzdelem alapján".
A korábban megszólaltatott rajongó lányok szerint ezek a feltételezések tévesek, a december elsejei verekedés nem volt átverés,
Csernus Imre pszichológus véleménye szerint a két barát elnyomott frusztrációi lobbantak lángra, "köcsögök", fogalmazott a lélekbúvár celeb, majd hozzátette: "abszolút köcsögök".
A döntés a nézőké marad: hisznek-e a wrestling mérkőzésnek, a durva ütéseket baráti cicapofonoknak minősítik-e vagy gyűlölettől fűtött harcnak.
1 comments:
Mind a kettőt jól pofán kell verni!Rendösbő!
Post a Comment