Jósok, szociológusok, wrestling edzők elemzik a december elsején megrendezésre kerülő Nándika-Badi meccset. Az erdélyi páros évekig bírta a közös munkát, végül mindketten bedobták a törülközőt, nyilvános sértegetésekkel súlyosbították a helyzetet, majd meghírdették a december első napjára kitűzött mérkőzést.
A romániai wrestling federáció képviselői szerint a legnagyobb esélyes Oláh-Badi Levente, magas, erős homlokát ugyanis klingon ősöknek tulajdonítják, így pedig – idézzük a hivatalos közleményt – "nincs az a lisznyói izom, ami egy jól célzott fejelést felülmúlhat". Egyetlen ellenvélemény született, mely szerint statisztikai adatok bizonyítják, hogy Nándinak sokkal több lánytestvére és édesanyja gyeplabda edző, ez pedig rengeteget nyomhat még a latban.
A jósok mást gondolnak. Bár a tíz látnokból hatnak homályosan látszott Jakab-Benke Nándor arca, mint mondták, ez gyakran előfordul, ha valakinek a belső önképe túlságosan nagy. Úgy vélik, Badinak ki sem kellene állnia, olyan csúnya vereséget fog szenvedni.
Az elmúlt héten önkéntesek Erdély hét városában felmérést készítetteka 16 és 20 éves lányok körében, ahol arra keresték a választ, hogy vajon ki nyeri meg a meccset, és ki érdemelné meg inkább. A lányok szerint Nándika az igazi esélyes, Badi viszont "cuki", szeretnék, ha ő győzne – egy volt barátnője is nyilatkozott, aki szerint "puha legény, kár ütni, de az is igaz: az elmúlt években megtanult bánni a kezével".


0 comments:
Post a Comment