A hagyományos földrajz-tantervet egy, az alternatív véleményeket is tartalmazó csomaggal bővítik a következő tanévtől az Amerikai Egyesült Államokban. Aki nem lustálkodik, annak bekerülhet az ötlete, hiszen minden nézetet fel fognak tüntetni jövőtől.
Republikánus ötletként indult, de a demokraták is megszavazták, hogy a diákok ne csak azt az egyoldalú, talán téves nézetet ismerjék meg, mely szerint bolygónk gömbölyű, és kontinensek vannak rajta, hanem bármi mást, amiben némelyek hisznek.
"Sértő az, hogy a tudomány mindig meg akarja mondani nekünk az igazat, holott nekünk is vannak elképzeléseink, álmaink", fogalmazott Michele Bachmann, a republikánus párt egyik elnökjelöltje.
Számos ötletet beiktattak már, a Lapos Föld Társaság, a World of Warcraft Fan Club, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a katolikus egyház is elmondta a véleményét, így a diákok végre több lehetőség közül választhatnak. Tom Cruise is fellépett a kérdés kapcsán, Xenu, mint az egyetlen igaz ősi entitás szerepéről nyilatkozott, s kiemelte: ugyan most még megtűrik, hogy több vélemény lehessen a Földön, de hamarosan mindenkit elsöpör egy csúnya nátha, aki nem a Szcientológia Egyház tagja.
Az első lépés után több újításra is sor kerül az Egyesült Államokban, valószínűleg alternatív történelmet is tanulhatnak majd a diákok, ugyanakkor, ahogy azt Shakira, Obama elnök új oktatási tanácsadója mondta, "tarthatatlan az is, hogy az angol nyelvet mindenkire egyformán akarjuk rákényszeríteni."

0 comments:
Post a Comment