Egy iráni komputermérnök szerint mindössze kilenc percre volna szükség ahhoz, hogy Izraelt eltöröljék a föld felszínéről. A Hápog beszerezte a titkos terveket, azzal az intencióval, hogy gyerekek ne próbálják ki.
Az első percben beszüntetik a kuruc.info honlapot, ezért az emberek elkedenek unatkozni, és már nem is olyan vidámak.
A második percben kimennek az utcára, hogy kóser ételeket egyenek, de ekkor röppen fel a hír, meghackelt rádiókban, hogy minden egyes hús, ami az országban található, disznóból és nyúlból van.
A harmadik percben az emberek éhesek, így, pavlovi reflexszel vonatra ülnek, a vonatok azonban lassan haladnak, mert a nagy orrok következtében – írja a szakértő – túlterhelődnek, és a túl nagy pára miatt, amit az orrokon kibocsátanak, még nagyobb lesz a zavar.
Az ötödik percben a lakosság fele már kihal, mert a házukból kicsalt emberek a vonatokon és egyéb köztéri bemondókon David Irvinget kell hallgassák, amint holokausztot tagad. A hatodik percben érkezik meg Novák Előd, aki a meglevő fitymájával kérkedik a televízióban, ez további százezreket küld a halálba.
A hetedik percben végleg elszabadul a pokol, a halálosan éhes emberek a kipájukat kezdik el rágni, amit ismeretlen tettesek előzőleg megmérgeztek. Ekkor már alig pár százezer izraeli él, a nyolcadik percben a maradék lakosság, az iráni mérnök előrelátásai szerint összekap azon, hogy kinek milyen pénzbeli kompenzáció jusson a történtek után, a kilencedik percre már senki nem fog élni az országban, "és végre örök béke és szeretet honol a világban".

0 comments:
Post a Comment