A Schmitt Pál plágium-ügy: lemásolták Schmitt Pált

Plágium-ügybe keveredett Schmitt Pál, a Magyar *********** álamelnöke, kiderült ugyanis, hogy a Fidesz klónozta az elöljárót. Szíjjártó szerint az ellenzék nem érti a frizurák közti különbségeket.

A képen látható jóképű fiatalember egy, az Egyesült Államokban élt biztonsági őr, aki 1830-ban született, és 1850-től harmincöt éven át a minnesotai állami banknál dolgozott. A férfi teljesen feledésbe merült volna, ha szemfüles leszármazottai balatoni üdülésük során észre nem vették volna, hogy a magyar álamelnök tökéletes hasonmása a néhai George Smithnek.

"Miután a pártunkvezette Nemzetellenes Állambiztonsági Titkosrendőrség megvizsgálta, kiderült, hogy Schmitt valójában csak klónja a néhai biztonsági őrnek, olyannyira hiteles másolata, hogy elődjéhez hasonlóan maga is megvívja a maga küzdelmét a szavakkal" – jelentette ki Török Zsolt, az MSZP szóvivője.

Egyelőre úgy a Fidesz, mint a Magyarország ************ Elnökének Hivatala várat magára a választ illetően, bár Szíjjártó Péter egy katolikus melegbárban azt súgta egyik barátjának, hogy az ellenzék jobban tenné, ha divatleckéket venne, mert akkor azonnal látnák, hogy "milyen hatalmas különbségek vannak a két személy frizuráját illetően" – állítása szerint őt magát is gyakran összekeverik Naomi Campbellel, de ez csak a tévedőket minősíti.

0 comments:

Post a Comment

 
[Hápog] Friss hírek megbízható forrásokból. Design by Wpthemedesigner. Converted To Blogger Template By Anshul Tested by Blogger Templates.