97633 kormánypárti tüntető tévedett

A szombati kormánypárti tüntetésen pontosan százezer ember jelent meg, ebből 47000 volt férfi, 53000 nő, 30 százalék 35 év alatti, 20 százalék 35 és 65 év közötti, 50 százalék öregember. A tömeg közel 98 százaléka pedig elnézte a tüntetés célját.

A hétvégi Fidesz-párti demonstráción a Hápog munkatársai minden egyes megjelenő állampolgárt kikérdeztek, hogy kiderítsék, kiváncsiskodnak, vagy valóban Orbán mellett állnak ki.

A statisztikáink alapján a százezres tömegből egészen pontosan 97633 ember nem tudta, hogy hol van éppen, a legtöbben azt hitték, hogy ez egy "szokásos" ellenzéki megmozdulás, mások csak azért jöttek ki, mert filantrópok, perverzek, vagy remélték, hogy olcsóbban árulják ilyenkor a pogácsát.

A maradék 2367 tüntető őszinte célokkal érkezett, komoly okokat soroltak fel arra is, hogy miért szeretik a jelenlegi kormányzást. Összegyűjtöttünk párat:
  • mert jobban élünk, mint 4000 éve
  • mert mindig olyan kurvanehéz volt a Klubrádiót átugrani
  • mert én is loptam a doktorim
  • mert szeretem a ronda fesstményeket és a cél nélküli asztalokat
  • mert jól hangzik, hogy "Fidesz"
  • mert Gyurcsány csúnya
  • mert Szijjártót ...nám

0 comments:

Post a Comment

 
[Hápog] Friss hírek megbízható forrásokból. Design by Wpthemedesigner. Converted To Blogger Template By Anshul Tested by Blogger Templates.